Szeptember közepe fele mentem ki legelső alkalommal Törökországba. Célom nem csak az ország megismerése volt, hanem találkozás férfiúval, akivel azóta is együtt vagyok és nagyon szeretjük egymást.
Sajnos legelső alkalommal nem tudott kijönni elém a reptérre, mert egyetemi kötelezettségei nem engedték, de kiküldte elém az unokatestvérét, aki egy tüneményes ember és szerencsére beszélt angolul:)
Vele megtekintettem pár gyönyörű épületet, amit mindenkinek a figyelmébe ajánlok, ha ellátogat Isztambulba:)
Az utazás maga ennyire azért nem volt egyszerű:D A repülő leszállta után rögtön elmentünk megvenni a buszjegyemet és én akkor naivan még azt hittem, hogy a kedvesem unokatesója majd a kísérőm lesz:D Sajnos ez nem így volt...
Miután megtudtam, hogy egyedül kell buszoznom 10 órán keresztül kicsit kétségbe estem, de aggodalmamnak nem hagytam teret:D Este 11.30-kor indul a buszom. Mielőtt felszálltam volna rá, azonban újabb sokkal kellett szembesülnöm:D Kedvesem unkotesója az ázsiai oldalon lakik, úgyhogy muszáj 9 óra körül busszal hazaindulnia.
Nem kezdtem el pánikolni, de igen baljós érzésem támadtak:D Azonban, mielőtt elment volna a kísérőm annyit megtett, hogy a megbeszélte egy ottani emberre, hogy amint engem meglát nekem adja a bőröndömet és én mehetek is a buszra:D Ez a dolog kicsit megnyugtatott, hiszen akkoriban azon kívül, hogy "Türkce konusmuyorum", semmit sem tudtam törökül:D (Bátor és meggondolatlan utazás volt így utólag visszagondolva:D)
A buszom indulásáig én ott kuksoltam a váróteremben, ahol emberek jöttek-mentek. Volt olyan, hogy teljesen egyedül maradtam, mert akik ott voltak elmentek már busszal. Este 10 óra felé megjelent egy fiatal diákokból álló társaság:) Beszélgettek és nagyon nézelődtek arra felém és pár szót elkaptam a beszélgetésükből:) Arra gondoltam, hogy rólam beszélnek, ezért kicsit feléjük pillantottam és rámosolyogtam az egyik lányzóra, mert nagy kikerekedett szemekkel nézett rám. Ő is viszonozta a mosolyt, majd 5-10 perc múlva lementek.
Egyszer csak a lány, úgy döntött, hogy visszajön és megkérdezte tőlem, hogy melyik buszra várok, mert lehet, hogy már bent van az én buszom is. Megmutattam neki a jegyemet, mert nem nagyon tudtam volna bármit is elmondani neki törökül és utána mutatta, hogy neki egy órával korábbi busza van, pedig ugyanoda mentünk volna:)
Ezután visszaültem volna a helyemre, amikor megint jött fel a lány és próbálta nekem elmagyarázni, hogy már az én buszom is bent áll, úgyhogy ha akarom, akkor ár beülhetek.
Lementem vele és megkaptam a táskámat is. A lány és barátai készségesen segítettek nekem a bőröndöm elhelyezésében, majd megköszöntem a segítséget és elbúcsúztam tőlük, mert a lány busza már elindult. Ekkor már 11 óra volt, úgyhogy én is felülhettem a buszra. Fél óra a helyett, azonban 1 órával később tudtunk csak elindulni. A buszutazás zökkenőmentesen zajlott:D Legalábbis az első megállóig. Ha jól emlékszem 3-4 óra utazás után volt az első pihenő. Természetesen mindenki leszállt, mert éhesek voltak. Akkoriban pont Ramadan idején érkeztem oda és a buszon úgy tűnt, hogy betartják a napkelte után nem eszünk szokást. Én megkerestem a mellékhelyiséget és kicsit felfrissítettem magamat, majd visszatértem a buszba. Indulás előtt az előttem ülő székről egy úr hátra fordult hozzám és megkínált a pidéjéből. Én visszautasítottam, hiszen idegen emberről van szó, mint utólag kiderült ez teljesen normális török körökben:) Reggel 6 óra felé már harmadszor álltunk meg és én kissé megijedtem, mert csak 2 szünetről volt szó, valamint azért,mert nekem 7-8 óra között már meg kellett volna érkeznem. Eléggé a sivatag közepén álltunk meg úgyhogy aggodalmam ismét nőtt. Majd mentünk tovább és tovább. Biztos voltam benne, hogy még nem érkezhetünk meg Konyaba, mert annyira sivár vidéken voltunk. Egyszer csak láttam egy táblát, amire az volt kiírva, hogy Konya 270 km-re:D Na ekkora már tudtam, hogy itt olyan késés lesz, hogy az csak na:D
Végül reggel 9 óra körül megérkeztem és felejthetetlen 10 napot töltöttem el a kedvesemmel:)
Folyt köv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése